MagyarRomânăEnglish

Főoldal / Erasmus /

2018.08.19.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult Dósa Apor

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, Budapesten (Magyarország) tanult a 2017-2018-as tanév második félévében Dósa Apor (Környezettudomány II. év).

A megfelelő tárgyak kiválasztása a télen kérdéseket vetett fel, mivel még senki nem volt a másodév tavaszi félévében az ELTE-n a Környezettudomány szakról, így nekünk kellett kitapogatni az ösvényt. A hivatalos oldalon csak pár éve frissített adatok voltak, utólag ki is derült, hogy természetesen nem is aktuálisak, mivel az adott félévre vonatkozó tanterv még a beiratkozási héten sem volt elérhető, ottani diákoknak is kizárólag a Neptunon keresztül, amire felhasználót csak a 2-3. héten kapnak a vendégdiákok. Ezt persze nem tudtuk, így elküldtük az első Learning Agreementet aláírásra a fogadó intézményhez. A kiutazási idő jócskán közeledett, mire választ kaptunk, hogy a kiválasztott tantárgyak több mint fele túl nehéz vagy nem is indul a következő félévben annak ellenére, hogy a hivatalos oldalon található legfrissebb táblázatokban találtuk őket. Semmi javaslat, hogy helyettük mit lehetne, vagy hol kéne keresni, csak azok nem. Kiderült, hogy körüzenet is indult az érintett tárgyak tanárai között, hogy én nem egyeztettem velük személyesen, mielőtt be mertem írni az óráikat... Erre átírtuk ideiglenesen, hogy az aláírás meglegyen, amit az utolsó pillanatban nagy nehezen megkaptunk.

A kiutazás zökkenőmentesen történt, lakást egy családi ismerősünktől béreltem piaci ár alatt, de úgyis tekintélyes összegért. Az első hét papírokkal való futkorászásból állt, a megfelelő órákat majdnem nulláról kellett összeszedjem az ideiglenes L.A. miatt, de mindenki segítőkész volt. A Környezetminősítés órát szó szerint a folyosón találtam, és beszéltem le, mivel egy, a Makovecz alkalmával megismert, évfolyamtársam említette, és a tanárnő pont akkor ment el mellettünk a folyosón. Az órarendet is sikerült többé-kevésbé ütközések nélkül összeállítani, erre gyorsan két gyakorlatot is rátömbösítettek az egyik előadásra. Az órák többnyire érdekesek voltak, főleg a gyakorlatok. Biokémiából például minden héten más szerkezeteket kellett összerakjunk, amikkel utána a receptek alapján gyújtogattunk, töltögettünk, főzögettünk és szűrögettünk.

A tavasz virágokat és Zh-kat (parciális vizsga) hozott, és eljött az ideje a terepgyakorlatoknak is. Meglátogattuk a Sashegyet, és a Budaörsi „hegyekben” is mászkáltunk. Egyik évfolyamtársam kölcsönadta a hajtányát, mivel nála csak porosodott. (Csak ajánlani tudom mindenkinek, mert nagyon megkönnyíti a közlekedést, kis helyen elfér, és a közszállítási eszközökkel is kompatibilis). A közszállítással a BKK Futár applikáció segítségével barátkoztam meg, ahol a legrövidebb, leggyorsabb, legegyszerűbb útvonalakat és járatokat adta ki, az esetleges változásokat figyelembe véve, percre pontosan. Az idő felmelegedése az ejtőernyős szezon kezdetét is jelentette, de az sajnos egy hónapos késéssel vette csak kezdetét.

Ettől kezdve a hétvégéimet a Balatonon töltöttem a felhők között ugrálva, ha az időjárás kedvezett. Egyik évfolyamtársammal rákásztábort is látogattunk Királyréten, ahol nappal a patakban turkáltunk apró állatokra kutatva, melyeket meg is határoztunk, és vizet minősítettünk, éjjel pedig baglyásztunk. Az órarendemet több karról vegyesen állítottam össze, így több diákkal is megismerkedtem, mint ha csak egy karra jártam volna. A vizsgaidőszak elején kiderült, hogy a tantárgyak többségére az Általános természetföldrajz kötetekből jól fel lehet készülni, mivel az órákon kivetített diák sajnos többnyire csak képeket tartalmaztak. Az étkezést délben az egyetem büféjében oldottam meg, ahol aránylag olcsón, három menüből lehetett választani. Vásárolni egy közeli Sparba jártam. Egy cikkírásba is sikerült becsatlakoznom, így társszerző lettem. A vizsgaidőszak hosszú volt és zsúfolt, de szerencsére sikeresen letettem a vizsgáimat. Voltak persze bonyodalmak, amikor jelentéktelennek tűnő tárgyból a legjobb tanuló is csak közepesen teljesített, de az nem a vendégdiák státuszomból adódott, hanem az adott oktatók kiszámíthatatlan magatartásából. Ugyanis, számunkra ismeretlen okokból, négyen tartották a szóban forgó órát.

A város szépsége azonban minden apró kellemetlenségért kárpótolt. Rengeteget sétáltam (gurultam) a város kis, eldugott utcáiban, parkokban és tereken. Itt-ott eldugott kerthelyiségeket, máshol jópofa szobrokat fedeztem fel. A Duna máig elámít, akárhányadszor is kelek át valamelyik hídon, vagy éppen a rakpartra tévedek. Visszatekintve nagyon örülök, hogy itt lehettem ebben a félévben, mert rengeteg lehetőséget tárt elém Budapest. Sok új barátság és még több élmény birtokában térek haza. Bár az oktatás inkább mennyiségi, mint minőségi az ELTE alapképzésein eddigi tapasztalataim szerint, a város egy kihagyhatatlan látnivaló, illetve átélnivaló, amit mindenkinek meg kell tapasztalni véleményem szerint. Köszönöm szépen a lehetőséget!

Hírek

Budapesti tanulmányúton a harmadéveseink

Február végén (19-24 között) a Környezetettudomány szak harmadéves hallgatói a Makovecz-program keretében Budapestre látogattak. A tanulmányút főszervezője dr. Weiszburg Tamás professzor úr volt.

2 hónapja

 

XIX. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia

Idén április 3-5 között kerül sor az évente megszervezett környezettudományi konferenciára, amleyet a debreceni Atommagkutató Intézettel közösen szervezünk. A konferenciára szeretettel várjuk oktatók, kutatók, egyetemi hallgatók és doktoranduszok jelentkezését.

2 hónapja

 

Összes hír »

Facebook

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Szak, Kolozsvár

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Jog Szak, Kolozsvár

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, Fotóművészet, Média Szak, Kolozsvár

Professzionális weblapkészítés

© 2011 Környezettudomány Tanszék, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár

Készítette a Weblap.ro