MagyarRomânăEnglish

Főoldal / Hírek /

4 éve

Jól teljesítettünk a XX. ETDK-án

Idén a KMDSZ szervezésében sorra került XX. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián nyolc diákunk vett részt, öten a Környezettudomány szekcióban, két diák a Földrajz szekcióban és egy diák a Biológia szekcióban.

Kántor Izolda és Varga Krisztina mesteris hallgatók a “Városban és város közelében nőtt mezei csiperke fogyaszthatóságának felmérése az elemösszetétel alapján” című dolgozatukkal (témavezető dr. Zsigmond Andreea-Rebeka egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE), valamint Szabó Ágota Réka harmadéves alapképzéses hallgatónk a “Természetes erdősztyeppek és tájidegen fenyőültetvények pókközösségei és funkcionális diverzitásuk” című dolgozatával (témavezetők: dr. Gallé Róbert egyetemi adjunktus a Szegedi Tudományegyetemen és dr. Urák István egyetemi docens, Sapientia EMTE) I. díjban, Rákossy Izabella mesteris hallgatónk pedig a “Kovaalga-közösségek összehasonlítása az élőhelyük függvényében egy máramarosi tőzeglápban” (témavezető dr. Szigyártó Lídia-Irma egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE) II. díjban részesültek a Környezettudomány szekcióban és tovább jutottak a Magyarországon megszervezésre kerülő XXXIV. OTDK-ra.

Gratulálunk a hallgatóknak és a témavezetőiknek!

Hírek

Herman Ottó-éremmel tüntették ki Tonk Szende kollégánkat

Herman Ottó-éremmel tüntette ki a Magyar Természettudományi Társulat tanszékünk oktatóját, dr. Tonk Szende egyetemi docenst.

16 napja

 

Évindító kirándulás a Bácsi-torokban és a Csigadombon

Az évnyitó SapiTúrán az idén is kolozsvárkörnyéki útvonalat választottunk. Első és harmadéves hallgatókkal a Bácsi-torok és a Csigadomb kövületgazdag feltárásait jártuk körbe és megtárgyaltuk a helyhez kötött környezeti problémákat.

1 hónapja

 

Összes hír »

Facebook

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Szak, Kolozsvár

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Jog Szak, Kolozsvár

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, Fotóművészet, Média Szak, Kolozsvár

Professzionális weblapkészítés

© 2011 Környezettudomány Tanszék, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár

Készítette a Weblap.ro