MagyarRomânăEnglish

Főoldal / Hírek /

2 éve

Sapientiás diákok nyerték az MCC Smart City Challenge 2021 versenyt

Az Innovative Future nevű csapat tagjai Ilyés Kinga (Jog, IV. év), Oláh Erik (NKET, III. év), Siklodi Lilla (KT, II. év).

Ilyés Kinga így számol be a versenyről:

,,A verseny döntőjének a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont.

A megnyitót követően egy kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt, melyet a kormányzati tervezetek bemutatása követett. A bemutatók két kategóriába voltak csoportosítva: okos városok, illetve okos falvak.

A mezőny nagyon erős volt, minden csapat kreatív és különleges ötleteket mutatott be a zsűrinek. A projektünk az okos falu kategóriába került bemutatásra, célja egy fiktív okos falu kormányzati tervezetének ismertetése volt. A zsűrinek kiemelten tetszett, hogy kormányzati tervezetünk megírásakor a közösséget helyeztük a középpontba, a feltett kérdésekre pedig kifejezetten lelkesen válaszoltunk.

Védésünkben alkalmunk nyílt megmutatni, hogy e téma több szempontból megközelíthető: Lilla rávilágított az okos falu környezetre gyakorolt számos optimális hatására, Erik nemzetközi kitekintésből mutatott rá az okos falumodell implementálásának szükségességére, én pedig jogi nézőpontból vizsgáltam a témat. Nagyon jó élmény volt együtt dolgozni, és főleg a védést illetően kifejezetten előnyös volt, hogy csapatunkat három különböző tudományterületről érkező diák alkotta. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy külhoni magyarokként képviselhettük egyetemünket az MCC-DJP Smart Village Challange döntőjében.

Meg szeretnénk említeni azt is, hogy a verseny egy mentoridőszakot is magába foglalt, amely során megismertük Paczér Balázst, aki számos jó tanácsot, ötletet adott projektünk megírásához.

Nagyon hálásak vagyunk ugyanakkor az elnyert első helyezésért, viszont mindez nem jöhetett volna össze az egyetem, de főleg Rápó Eszter támogatása nélkül. Ezúton, csapatunk nevében, meg szeretném köszönni neki számottevő, nagylelkű segítségét."

Hírek

Felvételi, 2023 ősz

Idén a felvételi a Környezettudomány Tanszék szakjaira augusztus 28 - szeptember 12 között zajlik. A mesterképzésre az iratkozás mellett interjúra is sor kerül szeptember 13-án.

2 hónapja

 

Zöld Percek az Agnus Rádiónál

Tavasszal két kollégánk interjút adott az Agnus Rádió  Zöld Percek rovatában. Lukács Orsolya műsorvezető  az energiaválságról beszélgetett dr. Néda Tamás fizikussal és az ivóvízről dr. Zsigmond Andrea-Rebeka kémikussal.

2 hónapja

 

Összes hír »

Facebook

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Szak, Kolozsvár

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Jog Szak, Kolozsvár

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, Fotóművészet, Média Szak, Kolozsvár

Professzionális weblapkészítés

© 2011 Környezettudomány Tanszék, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár

Készítette a Weblap.ro