MagyarRomânăEnglish

Főoldal / Hírek /

7 éve

Szindi kirándulás és csapatösszerázó tábor 2013 November 8-10.

November 8-10 között újra megszervezésre került egy tanulmányi kirándulás Szindre, amely idén is nagy sikernek örvendett, és amelynek az a célja, hogy lehetőséget nyújtson az elsőéves diákoknak, hogy egy kötetlenebb környezetben megismerkedjenek a felsőbb éves hallgatókkal és oktatóikkal. 

 

A korábbi évekhez hasonlóan, a főhadiszállás a Tordai-hasadék szomszédságában található Szind faluban volt. A péntek délutáni érkezést a szálláshelyek elfoglalása és ismerkedés követte. Szombaton egy hosszabb túra alkalmával bejártuk a Tordai-hasadék környékét, majd a táborhelyre való visszaérkezés után egy közös bográcsozással és éjszakába nyúló beszélgetéssel ért véget a nap. Vasárnap meglátogattuk a Tordai sóbányát, majd a hazautazással zárult a hétvége.

 

Hírek

Zöld percek dr. Balázsi Ágnessel

Interjú készült az Agnus Rádió Zöld Percek című rovatában, amelyben munkatársunk, dr. Balázsi Ágnes, beszélgetett Deák Anita műsorvezetővel az ember-természet kapcsolat fontosságáról és fenntarthatóságról.

2 hónapja

 

Tanévkezdés a járvány idején

Az első hetekben tömbösített gyakorlati órákat tartunk minden évfolyamon. Figyelembe véve az országos járványügyi intézkedéseket, megkérünk minden hallgatót és oktatót, hogy figyelemmel olvassa el az egyetem épületében való tartózkodásra vonatkozó szabályzatot.

3 hónapja

 

Összes hír »

Facebook

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Szak, Kolozsvár

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Jog Szak, Kolozsvár

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, Fotóművészet, Média Szak, Kolozsvár

Professzionális weblapkészítés

© 2011 Környezettudomány Tanszék, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár

Készítette a Weblap.ro