Magyar ∙ Română ∙ English

Főoldal / Hírek /

13 éve

Tanulmányi kirándulás Fenyőfalván (Brad)

 

2013. április 16-án reggel a Környezettudomány szak II. éves hallgatói elindultak Brád (eredeti nevén: Fenyőfalva) irányába, tanulmányútra, Tonk Szende adjunktus kíséretében.

 

Az első megálló a Transvital étrend-kiegészítőket gyártó cég volt. Bemutatták, milyen módszerrel, miből és hogyan készítik a különböző termékeiket, illetve hogy az itt dolgozó alkalmazottak miként címkézik, csomagolják ezeket az üzletek polcai, kínálata számára. A cég mindkét helyszínének meglátogatása után, megköszönve a kedves idegenvezetést, tovább indultunk utunk második célpontjához.

A helyszín a híres Brád-i Aranymúzeum volt. A kiállítás anyagában többféle formában lévő termés aranyat, különböző ásványokat és ásványtársulásokat tekinthettünk meg, melyek mind színeikben, mind pedig szerkezetükben egyedülállóak voltak. Érdemes ide ellátogatni bárkinek, szakembernek, laikusnak egyaránt.

A múzeumlátogatás rövid ebéd követte, majd elindultunk hazafele, s útközben azon töprengtünk, hogy a múzeumban látott híres aranygyík valóban 3 millió dollárt érhet?

 

Szabó Izabella

 

Hírek

Felvételi, 2026

Két szakunk indul a nyári felvételin: Környezetmérnöki BSc és Környezetvédelem és Monitoring MSc.

4 hónapja

 

Mesterszakos hallgatóink a Csomád-hegységben jártak

2026 áprilisában az első éves mesterképzéses hallgatók szakmai gyakorlaton vettek részt a Csomád-hegységben, amelynek keretében olyan egyedülálló helyszíneket látogattak meg, ahol ásványvízforrások és -fürdők találhatók. Emellett meglátogatták a Szent Anna vulkáni tavat és a Mohos tőzeglápot is.

5 hónapja

 

Összes hír »

Facebook

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Szak, Kolozsvár

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Jog Szak, Kolozsvár

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Filmművészet, Fotóművészet, Média Szak, Kolozsvár

Professzionális weblapkészítés

© 2011 Környezettudomány Tanszék, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár

Készítette a Weblap.ro